Menü

Dublin - Olcsó Repülőjegy

Mutassa meg a szűrőket

Dublin

Repülőjegy - Dublin

Bár Írország fővárosa Európa másik végén található, ma már könnyen eljuthat Magyarországról Dublinba olcsó repülőjáratokkal. Az Ír-szigeten sokezres magyar közösség él, de rajtuk kívül azoknak is kapóra jönnek a Budapest-Dublin repülőjáratok, akik turisztikai vagy üzleti célból utaznak Írországba, Samuel Beckett és Oscar Wilde, a Guinness sör és az ír whiskey hazájába.

Erről a repülőtérről utazhat Dublinba Magyarországról

Ha Magyarországról szeretne Dublinba repülni, akkor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre kell mennie, ugyanis innen indulnak közvetlen járatok. Éppenséggel debreceni indulással is vehet olcsó dublini repülőjegyet, ám ez átszállást foglal magába, ami a menetidő jelentős megnövekedésével jár.

Ezek a légitársaságok repülnek Budapest és Dublin között

A magyar emberek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy több légitársaság alacsony árú dublini repülőjegyei közül is választhatnak. Az egyik az állami alapítású, patinás Air Lingus, a másik pedig a szintén ír Ryanair. Az Air Lingus a hagyományos légitársaságok közé tartozik, míg a Ryanair fapados, vagy más néven diszkont légitársaság. A két fuvarozónak köszönhetően szinte minden nap több közvetlen járat közlekedik Budapest és Dublin között.

Dublin repülőtere

A Dublinba közlekedő menetrendszerinti repülőjáratok a Dublin Airportra érkeznek. Igaz ez a Ryanair és a ma már szintén kedvező árú dublini repülőjegyet kínáló Air Lingus budapesti gépeire is. Az 1940-ben megnyitott repülőtér Dublin belvárosától 7 km-re északra fekszik, és az Ír-sziget legnagyobb forgalmat lebonyolító légi kikötője. Az ír neve Aerfort Bhaile Átha Cliath, az IATA-kódja pedig DUB. Ez a bázisrepülőtere az Air Lingusnak és a Ryanairnek is. Számos járat indul innen nemcsak Európába, hanem Észak-Amerika nagyobb városaiba is. A dublini repülőtér egyike azon kevés repülőtérnek a világon, amelyen az Egyesült Államokon kívül túleshet az amerikai útlevél- és vámvizsgálaton, tehát gyakorlatilag már itt beléphet az USA-ba.

A 2018-ban már több mint 30 milliós utasforgalmat lebonyolító Dublin Airportot naponta több mint ezer buszjárat köti össze Dublinnal és Írország távolabbi településeivel, tájaival. A főváros közelsége miatt még csúcsforgalom idején is elérhető egy óra alatt a reptér Dublin belvárosából, de általában 50 perc szokott lenni a menetidő. Természetesen taxival és bérelt autóval is el lehet jutni a repülőtérre – az M1-es és az M50-es autópályán –, amely viszont nem rendelkezik közvetlen vasúti összeköttetéssel. A létesítményt a várossal összekötő metróvonal csak tervek szintjén létezik egyelőre.

Mennyibe kerülnek a dublini repülőjegyek Magyarországról?

Bár nem a legközelebbi úti cél, Dublin repülővel már néhány ezer forintból elérhető, sok esetben olcsóbban, mintha például belföldön szeretnénk vonattal vagy busszal eljutni egyik városból egy másikba. Ez pedig nem is csak az úgynevezett akciós repülőjegyekre vonatkozik, ugyanis akár csak egy-két hónapra előregondolkozva már válogathatunk a Ryanair 5 ezer forint körüli, csábító dublini repjegyei között. A repülőjegy-vásárlás örökszabálya persze ez esetben is érvényes, tehát ha valakinek nagyon sürgősen kell elutaznia, és a következő néhány napra keres jegyet, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, de még így is megúszhatja az egészet néhány tízezer forintból.

Az Air Lingus magasabb árakon szolgálja ki utasait, mint fapados vetélytársa, nagyjából háromszoros pénzt kell fizetni a Budapest-Dublin repülőjegyekért.

Alternatív megoldásként átszállással is eljuthatunk a magyar fővárosból az írbe, illetve vissza. Az árak ez esetben sem szöknek az égbe, ám néhány órával hosszabb menetidővel számoljunk, ha ilyen „kalandot” választunk.

Mikor olcsóbb, illetve drágább a dublini repülőjegy?

A pénteki és hétvégi napokon a Magyarországról Dublinba tartó repülőgépekkel is valamivel drágábban utazhatunk, ám újra csak igaz, hogy ha néhány hónappal előre megvesszük a jegyet, akkor szinte „hétköznapi” árakon repülhetünk hétvégén is. Dublinban és összességében Írországban sok magyar vendégmunkás, illetve kitelepült állampolgár él, ami az ünnepnapok környékén bizony megmutatkozik a repülőjegyek árában is. Karácsony előtt és után például meredeken emelkednek az árak, és már két hónappal korábban is az átlagos összeg többszörösét kell fizetni a repjegyekért.

Mivel Dublin nem egy „tengerparton napozós” város, a nyári hónapokban sem ugranak meg látványosan a jegyárak, viszont ha valaki Szent Patrik napján (március 17.) vagy a környékén szeretne az ír fővárosba repülni, az súlyos ezrekkel fizethet többet, mint normál esetben.

Ki korán kel, olcsóbban repülhet Dublinba

Nem, nem feltétlenül a hajnali indulásra gondolunk, hanem arra, hogy a reggeli és délelőtti órákban adott esetben alacsonyabb áron találhat jegyeket Budapestről Dublinba. Több légitársaságnál is megfigyelhető ugyanis, hogy az esti órákban – amikor az emberek többsége már hazaért a munkából és ráér repülőjeget vadászni – kicsit drágábban lehet jegyet foglalni. Ugyanezen logika mentén hétköznap is szerencsésebb lehet a foglalást intézni, mint szombaton vagy vasárnap.

Hol bukkanhatunk akciós dublini repülőjegyekre?

Ma már számos különböző módon és felületen van lehetőség repülőjegyek keresésére. Jobb és rosszabb, kényelmesebb és fárasztóbb, egyszerűbb és bonyolultabb alternatívák közül választhatunk ízlésünknek és lehetőségeinknek megfelelően. A repülőjegy-vásárlásban egyáltalán nem jártas, idegen nyelveket nem beszélők választhatják a ma már egyre ritkábban használt módszert, azaz személyesen felkereshetnek egy utazási irodát. Ott az iroda alkalmazottjával megtalálhatják a megfelelő járatot, gyakorlatilag mindent elintéznek Ön helyett, ám ezért borsos árat kérnek.

Jóval pénztárcakímélőbb opció, ha saját magunk végezzük el az utazási irodában ülő utazási ügynök munkáját, azaz magunk keressük fel a légitársaságok weboldalait. Tényleg sokkal olcsóbb ez a megoldás, ám elég időigényes egyesével végignézni a szóba jöhető légitársaságok valamennyi járatát.

Ez a probléma áthidalható azzal, ha egy erre szakosodott utazási portálra látogatunk, mint amilyen az eSky is. Az eSky keresőjében pillanatok alatt megadhatjuk, hogy mikor, honnan, hova akarunk utazni, valamint további kívánalmakat is, és a keresőmotor rövid keresés után kidobja a keresési feltételeknek megfelelő járatokat. Ezzel a módszerrel az akciós dublini repülőjegyek is könnyen meglelhetők, majd néhány kattintás után már a birtokunkban érezhetjük a tiketteket.

Az eSky mobilalkalmazásával ezt a módszert a telefonján is igénybe veheti, tehát nem is kell feltétlenül otthon, számítógép mellett tartózkodnia, hanem akár utazás közben vagy éppen egy parkban üldögélve is megtalálhatja és lefoglalhatja kedvezményes árú dublini repülőjegyét.

Ha így tesz, a tranzakciót követően még mindig módosíthatja az utazás feltételeit, ha új igények vetődnének fel. A foglalásait könnyen átlátható felhasználói felületen kezelheti, és ha nem akar az online utasfelvétellel vesződni, azt is ránk bízhatja, Önnek már csak a beszállókártyáját kell kinyomtatnia.

✔️ Léteznek az eSky.hu oldalán promóciók Dublinba induló járatokra?

Az eSky.hu oldalán rendszeresen jelennek meg promóciók és utazási lehetőségek alacsony áron. Kövessen minket és merítsen ihletet!

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Dublinba induló járatra gondoskodhatok utazási biztosításról?

Az eSky.hu oldalunkon, repülőjegyek foglalásakor az útlemondási biztosítás is igénybe vehető. Ennek köszönhetően az utazása biztonságos és kényelmes lesz.

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Dublinba induló járatra, vásárolhatok szálláslehetőséget is?

Az eSky.hu oldalán van szállás kereső, amelynek köszönhetően az utazás előtt gondoskodhat pihenéséről az utazás helyszínén. Foglalhat szállást a jegytől függetlenül, vagy a Repülő + Hotel csomag részeként.

✔️ Milyen légitársaságok ajánlanak repülőjegyet Dublinba?

Az eSky.hu oldalán gondoskodunk arról, hogy a(z) Dublinba induló járatokra legyenek ajánlatok diszkont légitársaságoktól, ahogy magas szintű szakterületre szakosodott légitársaságoktól is egyaránt.

Repülőterek Dublinban

Dublinba közlekedő népszerű légitársaságok

Dublin a hamisítatlan ír életérzés otthona, Írország fővárosa, egyben az egyik leginkább kedvelt célpont a turisták körében. Évente több millióan keresik fel, melyhez nagyban hozzájárul, hogy napjainkban már könnyedén elérhetőek az olcsó járatok Dublinba. Az ír sörök szerelmeseit végeláthatatlan mennyiségben várják az egyedi hangulatú ír sörözők, míg a kulináris élvezetek iránt érdeklődőket az ír konyha ínyencségei örvendeztetik meg. A város számtalan látnivalót kínál, amely színes programlehetőségekkel teszi teljessé a látogatást. Az ír táj szépsége leírhatatlan, melybe harmonikusan illeszkedik a nyüzsgő nagyváros. A rendszeres járatok Dublinba az Ön számára is kitárják a kaput, hogy megismerkedjen ezzel a páratlan világgal. Tekintse meg Európa egyik legkedveltebb úti célját és legyen részese az ír hétköznapoknak. 

Szállást keresel? Itt ellenőrizheted a legjobb ajánlatokat Dublinban

Találjon hotelt Dublinban