Menü

Düsseldorf - Olcsó Repülőjegy

Mutassa meg a szűrőket

Düsseldorf

Repülőjegy - Düsseldorf

Egy külföldi nagyvárosban eltöltött hosszú hétvégére mindig kaphatók vagyunk! Amióta vannak olcsó repülőjegyek, azóta az sem jelent gondot, ha nem szeretünk autózni. Menetrendszerinti hagyományos vagy fapados repülővel könnyen eljuthatunk Düsseldorfba. A bő félmilliós nagyváros Németország nyugati részén fekszik, a szélesen kanyargó Rajna két partján.

Ha már eljutottunk odáig, hogy megvettük az olcsó repülőjegyet Düsseldorfba, nincs más hátra, mint összecsomagolni egy kis bőröndöt vagy hátizsákot, lábunkra kényelmes cipőt húzni, és indulás! Mindössze két óra alatt megérkezünk a városba, amely hazánknál kicsit hűvösebb éghajlatú, ugyanakkor zöldebb, és mérete ellenére nagyon hangulatos.

Az olcsó düsseldorfi repülőjegy előnye az is, hogy megengedhetjük magunknak, hogy több látnivalót megnézzük. A városban a tömegközlekedés meglehetősen költséges, ezért megérkezés után rögtön érdemes kiváltani a Düsseldorf Welcome Cardot, ami arra is jó, hogy olcsón megnézhessünk néhány múzeumot vagy más látványosságot. Így kedvezménnyel vehetjük igénybe a HÉV-et is, amely a repülőtérről a belvárosba visz.

Nem meglepetés, Magyarországról Budapestről indulnak közvetlen járatok Düsseldorfba, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Debrecenből csak átszállással lehet eljutni a németországi városba.

Ez a légitársaság repül Düsseldorfba

Az sem meglepő, hogy Budapest és Düsseldorf között az Eurowings közlekedik menetrendszerinti közvetlen repülőjáratokkal, ugyanis Düsseldorfban van a székhelye és a bázisrepülőtere is. A német légitársaság története 1990-ra nyúlik vissza, jelenleg a Lufthansa - csoport része, magába foglalja többek között a Germanwingset is.

Fapados légitársaságról lévén szó rendkívül kedvező árú düsseldorfi repülőjegyeket kínál. Magyarországról szinte a hónap minden napján repülnek az Eurowings Budapest-Düsseldorf repülőjáratai, általában naponta kettő, délelőtt és este, hétvégén viszont többnyire csak egy (vasárnapi) járat indul Ferihegyről Düsseldorfba.

A düsseldorfi repülőtér dobogós

A Düsseldorf Airport (németül Flughafen Düsseldorf) a 2018-as utasforgalmi adatok szerint a harmadik legnagyobb repülőtér Németországban a frankfurti és a müncheni mögött, az IATA-kódja DUS. Düsseldorf belvárosáról mintegy 7 kilométerre északra fekszik, de olyan nagyobb Ruhr-vidéki városok is a 20 km-es körzetén belül esnek, mint például Essen, Duisburg vagy Wuppertal. Ide érkezünk tehát, ha a jutányos árú düsseldorfi repülőjegyek mellett döntünk. A kapuit 1927-ben megnyitó légikikötőt 1996-ban minden idők legsúlyosabb repülőtéri tüzesete pusztította el csaknem teljesen, tizenhét ember halálát okozva, azóta viszont természetesen újjáépítették és folyamatosan modernizálják. Jelenleg három fő terminálja van (A, B és C).

A repülőteret két vasútállomás is kiszolgálja. Az S-Bahn állomása közvetlenül a C-terminál alatt található, ez az S11-es városi gyorsvasútvonal egyik végállomása. Ezen a vonalon Bergisch Gladbach városába lehet eljutni Düsseldorf központi pályaudvarán keresztül. A repülőtértől nagyjából 2.5 kilométerre keletre található a fő vonatállomás, amelyen napi szinten több mint 350 vonat áll meg. Ide egy teljesen automatizált függővasúton lehet eljutni, amelynek SkyTrain a neve.

Buszállomásból is kettővel rendelkezik a düsseldorfi reptér. Az egyik az érkezési csarnok előtt található, a másik pedig a fő vonatállomásnál. A két buszállomásról különböző környékbeli településekre, illetve városrészekbe lehet eljutni, a legtöbb járat érinti Düsseldorfot.

A repülőtérnek saját autópályaszakasza van, amely az A44-es autópálya része (a Düsseldorf-Flughafen lehajtónál kell fel-, illetve lehajtani róla), amely összeköttetésben áll az A52-es, A57-es és A3-as autópályával is.

Mennyit kell fizetni egy Düsseldorfba szóló repülőjegyért?

Röviden: nem sokat. Tényleg nem, de ennél azért persze valamivel bonyolultabb a helyzet, de nem sokkal. A lényeg, hogy a legolcsóbb jegyeket többnyire 10-15 ezer forint között árulják, a kínálat pedig bőséges, így ha utazásunk nincs egy-egy naphoz kötve, akkor kevés pénzből elrepülhetünk Düsseldorfba. Más a helyzet persze, ha hirtelen előálló okból kifolyólag mondjuk a jövő hétre kell jegyet vennünk, ilyenkor 50 ezer forint körüli összegre számítsunk. Hogy egy napon belül a délelőtti vagy az esti járatra olcsóbbak-e a jegyek, az változó, így érdemes az összes lehetőséget megvizsgálni, ha néhány ezer forintnyi különbség is számít. Bár Düsseldorfban akad látnivaló szép számmal, a város nem tartozik a világ első számú turisztikai célpontjai közé. Ebből kifolyólag a nyári hónapokban sem jelentkezik jelentős emelkedés a jegyárakban. Nem úgy a fontosabb ünnepek környékén (pl. karácsonykor), de ez így van szinte az összes település esetén.

A düsseldorfi repülőjáratokat persze nemcsak akkor érdemes igénybe venni, amikor Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány fővárosa az úti célunk, hanem akkor is, ha távolabbi helyre szeretnénk eljutni. Düsseldorfból és Düsseldorfba ugyanis rengeteg nemzetközi járat repül, így átszállásos utazások esetén is kihasználhatjuk az akciós düsseldorfi repülőjegyek kínálta páratlan lehetőségeket. Az átszállás itt akkor sem lesz feltétlenül fárasztó és kellemetlen élmény, ha több órát kell várakozni, hiszen a düsseldorfi repülőtér számtalan lehetőséget kínál az idő eltöltésére.

Hol keressen akciós repülőjegyet Düsseldorfba?

Ha nem szereti vagy nem tudja önmaga intézni a repülőjegy-vásárlást, választhatja a klasszikus utat, és felkereshet személyesen egy utazási irodát. Ott aztán kedvesen (vagy kevésbé kedvesen) meghallgatják a kívánságait, lefoglalják Önnek a megfelelő jegye(ke)t, és adott esetben még az utasfelvételben is segítenek. Ezért persze elkérnek „némi” pénzt.

Önállóbbaknak érdemes lehet maguk intézni a keresést, mondjuk a légitársaságok hivatalos weboldalain, ahol azért nem árt vigyázni, nehogy nem kívánt, „elhallgatott” költségekkel is megterheljék az utazni vágyó személy pénztárcáját.

Ha az előbb említett két módszer ötvözésével szeretne olcsón Düsseldorfba repülni, bátran ajánlhatjuk az eSky keresőjét. Ezt használva csak meg kell adnia, hogy mikor, honnan, hová szeretne repülni, hány átszállással stb., és a keresőgombra kattintás után néhány másodperccel már látni is fogja a szóba jöhető opciókat. A mobilapplikáción is elérhető szolgáltatásunk nagy előnye, hogy több száz légitársaság aktuális árait hasonlítja össze, így biztos a legkedvezőbb feltételekkel foglalhat repülőjegyet Düsseldorfba. Ha nem talál az adott napra megfelelő jegyet, akkor kibővítheti a keresését az eredetileg megadott időponthoz képest plusz/mínusz 3 nappal.

Ha a düsseldorfi út csak egy pont a bakancslistáján, amelyet egyszer ki akar pipálni, de nincs időponthoz kötve, akkor csatlakozhat különböző internetes csoportokhoz, amelyek utazással foglalkoznak. Ezek időről időre közzétesznek olykor rendkívül csábító lehetőségeket, így akár egy remek düsseldorfi repülőjegy-ajánlatba is belefuthat a segítségükkel. Ilyenkor már csak arra kell figyelni, nehogy mások elkapkodják Ön elől az olcsó jegyeket.

✔️ Léteznek az eSky.hu oldalán promóciók Düsseldorfba induló járatokra?

Az eSky.hu oldalán rendszeresen jelennek meg promóciók és utazási lehetőségek alacsony áron. Kövessen minket és merítsen ihletet!

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Düsseldorfba induló járatra gondoskodhatok utazási biztosításról?

Az eSky.hu oldalunkon, repülőjegyek foglalásakor az útlemondási biztosítás is igénybe vehető. Ennek köszönhetően az utazása biztonságos és kényelmes lesz.

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Düsseldorfba induló járatra, vásárolhatok szálláslehetőséget is?

Az eSky.hu oldalán van szállás kereső, amelynek köszönhetően az utazás előtt gondoskodhat pihenéséről az utazás helyszínén. Foglalhat szállást a jegytől függetlenül, vagy a Repülő + Hotel csomag részeként.

✔️ Milyen légitársaságok ajánlanak repülőjegyet Düsseldorfba?

Az eSky.hu oldalán gondoskodunk arról, hogy a(z) Düsseldorfba induló járatokra legyenek ajánlatok diszkont légitársaságoktól, ahogy magas szintű szakterületre szakosodott légitársaságoktól is egyaránt.

Repülőterek Düsseldorfban

Düsseldorfba közlekedő népszerű légitársaságok

Düsseldorf, Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány fővárosa az egyik legkedveltebb németországi célpont a turisták körében. Az olcsó járatok Düsseldorfba látogatók ezreit szállítják ebbe a varázslatos városba, ahol érdekes látnivalók, varázslatos pihenőhelyek és a német kultúra számos emléke található. Düsseldorf amellett, hogy igazi kulturális központ, fontos szerepet tölt be Németország gazdasági és pénzügyi életében. A városban számos múzeum, színház, opera és koncert kínál színes programlehetőséget az utazóknak. A Budapest Düsseldorf távolság légvonalban nem egész 1000 km, így bárki számára könnyedén és gyorsan biztosított az eljutás. Az olcsó járatok Düsseldorfba napjainkban szinte bárki számára elérhető lehetőséget biztosítanak egy kellemes kikapcsolódáshoz. Csomagoljon, a menetrendszerinti járatok Düsseldorfba, csak Önre várnak.

Szállást keresel? Itt ellenőrizheted a legjobb ajánlatokat Düsseldorfban

Találjon hotelt Düsseldorfban