Menü

Keressen repülőjáratok Genfbe

Mutassa meg a szűrőket

Genf

Repülőjegy - Genf Európa legszínesebb nagyvárosa

Genf Svájc második legnagyobb városa, egyben az egyik leggazdagabb település a világon. Ha szeretné megnézni, elég, ha vesz egy olcsó repülőjegyet Genfbe, és máris a saját szemével győződhet meg a szépségeiről. Egy hosszú hétvége a megfelelő szervezéssel kis költségvetéssel is megoldható. Fapados légitársasággal oda-vissza 15 ezer (!) forintért is megjárhatja, ráadásul 2 óra alatt el lehet jutni Budapestről Genfbe.

A festői szépségű város a Genfi-tó partján, az Alpok lábainál fekszik. Szépségével, rengeteg látnivalójával és barátságos hangulatával meglepi az arra járó turistákat. Mintegy kétszázezres lakosságának több mint 60 százaléka külföldi, ezért az emberek nyitottak, érdeklődők egymás iránt. Hogy miért érkezik ennyi külföldi a vidékre? Talán nem tudja, de a nagy részük világszervezetek dolgozója.

Ez a légitársaság repül Genfbe

Magyarországról csak egy légitársasággal repülhetünk átszállás nélkül Genfbe, ez pedig az EasyJet. A brit fuvarozócéget 1995-ben alapították, a székhelye a London Luton Repülőtéren van. 2014-ben több mint 65 millió utasával a második legjelentősebb fapados légitársaságnak számított Európában a Ryanair mögött.

Az EasyJet a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről heti 4-7 nap indít közvetlen, olcsó repülőjáratot Genfbe. A hivatalos menetidő valamivel kevesebb mint két óra, így nem okozhat problémát a „fapados” körülmények elviselése, amelyek amúgy sem olyan vészesek. Aki akar, természetesen ezen a rövid úton is vehet magának frissítőt és/vagy egy kis nassolnivalót, de mire elfogyasztja ezeket, már szinte meg is érkezett a Svájc délnyugati csücskében található Genfbe.

Hol landol a genfi repülőjárat?

A Budapest–Genf repülőjáratok Genf nemzetközi repülőterére (franciául Aéroport de Genève) érkeznek meg. Régebben a Cointrin Airport nevet viselte, nem hivatalosan még ma is hívják így, ne lepődjünk meg, ha ezzel a változattal találkozunk. A városközponttól nagyjából 5 km-re fekszik, a Swiss International Air Lines és az easyJet Switzerland bázisrepülőtere is egyben. A teljes területe Svájcban található, de az északi része a svájci-francia határ mellett fut, és a repülőtér Franciaország felől is megközelíthető.

A százéves múltra visszatekintő légikikötőben az „átlagutasokat” két terminál szolgálja ki – van egy harmadik is, de az privát charterjáratokat üzemeltető társaságoknak van fenntartva. Az újabb és nagyobb 1-es terminál bonyolítja le a forgalom zömét, a kisebb 2-es terminált csak szezonálisan használják, így a budapesti járatok is nagy valószínűséggel az 1-es terminálhoz érkeznek.

A poggyászkiadó szalag mellett van egy automata, amely 80 perces tömegközlekedési jegyeket nyomtat ingyenesen. A kapott jegy birtokában busszal vagy vonattal is bejuthatunk a központba.

A vasútállomás a repülőtér épülete alatt található. Az innen induló, illetve ide érkező valamennyi szerelvény megáll a Genf központjában lévő Geneva-Cornavin állomáson. Ezt az utat hét perc alatt teszik meg a vonatok, amelyekből csúcsidőben hét is közlekedik egy órán belül. A repülőtérről induló vonatokkal átszállás nélkül továbbutazhatunk a legnagyobb svájci városokba (Bern, Bienne, Fribourg, Lausanne, Luzern, Montreux, Neuchâtel, Sion, Vevey, Zürich stb.).

A reptérről Franciaországba is tovább lehet utazni vonattal (többek között a nagy sebességű TGV-vel), a környező városok mellett például Párizsba és Marseille-be is.

Genf helyi buszjáratai csúcsidőben 8-15 percenként közlekednek a repülőtérre/repülőtérről, ugyanakkor sok más busztársaság szakosodott a környékre síelni érkezők szállítására. Ezekkel a buszokkal Svájc, Franciaország és Olaszország közeli síparadicsomai is egyszerűen elérhetők.

A nagyon korai, illetve késői órákban, amikor már nem járnak a tömegközlekedési járművek, jól jönnek az akár egy útra is igénybe vehető bérautók, amelyeket a használat után vissza sem kell vinnünk az átvételi pontra.

A Geneva Transport Card ingyenesen kapható a legtöbb szálláshelyen, és ingyenes tömegközlekedésre jogosít, valamint sok látványosságot olcsóbban látogathatunk vele. Ha már eljutottunk repülővel olcsón Genfbe, miért költenénk a helyszínen pénzt olyan dolgokra, amikre nem muszáj? A másik eszköz, amely segít a takarékos genfi városnézésben, az a Geneva Pass, amely segítségével ingyenes vagy kedvezményes belépőjegyet vehetünk sok látnivalóra.

Mennyi pénzből repülhetünk Genfbe?

Ha sürgősen kell, mondjuk a jövő hétre jegyet vennünk, akkor könnyen lehet, hogy nem ússzuk meg 40 ezer forint alatt, ám ha van időnk tervezni, kevesebb mint feleennyiből is kijön egy genfi repülőút. A kezdőárak 10-15 ezer forintról indulnak, aztán ahogy fogynak az adott járaton az üres helyek, úgy mennek fel az árak, szóval érdemes idejében elkezdeni a tervezést és foglalást, hogy tényleg akciós árú genfi repülőjegy gazdái lehessünk. Karácsony és szilveszter környéke természetesen drágább ilyen szempontból (százezer forint fölé is kúszhatnak az árak), de Genf esetében amúgy is többe kerülhetnek télen a repülőjegyek, mert sok síelő a svájci városból utazik tovább az általa célba vett sípályákhoz, legyen az akár Franciaországban vagy Olaszországban.

A héten belüli eloszlásra leginkább az jellemző, hogy vasárnap és hétfőn tapasztalható drágulás, míg a csütörtöki járatokra foglalhatunk a legkedvezőbb áron – kivételek persze bármikor akadhatnak.

Mikor és mikorra foglaljunk genfi repülőutat?

Ha síelős üdülés céljából vesszük igénybe a csábító árú genfi repülőjáratokat, akkor a melegebb hónapok értelemszerűen kiesnek. A téli sportok szerelmeseinek érdemes minél hamarabb lefoglalniuk a szállásukat, így a repülőjegyet is hónapokkal előre megvehetik. Mégpedig olyan olcsón, hogy ha esetleg valamilyen okból később le kell mondani az üdülést, akkor sem vág földhöz minket az elbukott összeg. Arról nem is beszélve, hogy az EasyJetnél külön díj fejében módosíthatjuk is a repülőutunk időpontját, de akár le is mondhatjuk, mentve a menthetőt.

A Genfbe városlátogatás céljából utazóknak érdemes a nyári hónapokat belőniük. Ekkor elkerülhetik a síelő csoportokat, jóval kellemesebb időjárás fogadja őket Svájcban, és idejében lefoglalva a jegyeket még csak drágábbak sem lesznek, mint a hidegebb időszakokban.

A hagyományosan márciusban sorra kerülő genfi autókiállítás, valamint a júliusban megrendezendő Montreux-i Jazz Fesztivál a világ minden tájáról sok érdeklődőt vonz. Ha nem ezek miatt utazunk Genfbe, akkor érdemes lehet elkerülni ezeket az időpontokat, ha viszont kifejezetten e programok miatt kelünk útra, akkor tanácsos néhány hónappal korábban megvenni a genfi repülőjegyet.

Hol keressünk akciós repülőjegy-ajánlatot Genfbe?

Ha nem szeretnénk befáradni valamelyik utazási irodába, akkor otthon is intézhetjük a repülőjegy-vásárlást. Ellátgathatunk az adott légitársaság honlapjára, amelyen végigböngészhetjük, hogy mikor mennyibe kerülnek a jegyek. Kényelmesebb és gyorsabb megoldás, ha például az eSky keresőjét használjuk, ezzel ugyanis számos kritériumot beállíthatunk, és csak azokat a találatokat jeleníti meg a keresőmotor, amelyek megfelelnek az igényeinknek.

✔️ Léteznek az eSky.hu oldalán promóciók Genfbe induló járatokra?

Az eSky.hu oldalán rendszeresen jelennek meg promóciók és utazási lehetőségek alacsony áron. Kövessen minket és merítsen ihletet!

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Genfbe induló járatra gondoskodhatok utazási biztosításról?

Az eSky.hu oldalunkon, repülőjegyek foglalásakor az útlemondási biztosítás is igénybe vehető. Ennek köszönhetően az utazása biztonságos és kényelmes lesz.

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Genfbe induló járatra, vásárolhatok szálláslehetőséget is?

Az eSky.hu oldalán van szállás kereső, amelynek köszönhetően az utazás előtt gondoskodhat pihenéséről az utazás helyszínén. Foglalhat szállást a jegytől függetlenül, vagy a Repülő + Hotel csomag részeként.

✔️ Milyen légitársaságok ajánlanak repülőjegyet Genfbe?

Az eSky.hu oldalán gondoskodunk arról, hogy a(z) Genfbe induló járatokra legyenek ajánlatok diszkont légitársaságoktól, ahogy magas szintű szakterületre szakosodott légitársaságoktól is egyaránt.

Repülőterek Genfben

Genfbe közlekedő népszerű légitársaságok

Olaszország egyik leghíresebb kikötővárosa, Kolumbusz Kristóf szülővárosa, megannyi felejthetetlen látnivaló otthona, Genova. Az olasz kultúra iránt fogékony utazóknak egy kihagyhatatlan állomás a bakancslistán, hiszen a város történelmi emlékek sokaságát ígéri, emellett változatos programlehetőség során kínálja. Az olcsó járatok Genovába rendszeresen szállítják az utasokat, emellett költséghatékony megoldást kínálnak mindazoknak, akik szeretnének ellátogatni ebbe a festői szépségű városba. Az olasz konyha remekei már elegendő indokkal szolgálhatnának, azonban Genova ennél sokkal többet ígér. Az Óváros, a Via Garibaldi és számos más nevezetesség várja Önt, hogy betekintést nyújthassanak Olaszország történelmébe. A rendszeres járatok Genovába tökéletes célponttá teszik, legyen szó egy hosszabb családi nyaralásról, vagy akár egy hétvégi kiruccanásról. Élje át Ön is Genova csodáit, mi máris mutatjuk melyek az olcsó járatok Genovába.

Információs tábla: Genf

Szállást keresel? Itt ellenőrizheted a legjobb ajánlatokat Genfben

Találjon hotelt Genfben