Menü

Keressen járatokat Poznanból

Poznan

  • Általános információ

    Időzóna: UTC+2 (nyár), UTC+1 (tél)

  • Az uralkodók városa

    A Szent Péter és Szent Pál Bazilikában megnézhetjük Lengyelország első uralkodóinak jelképes síremlékét, például Mieszko fejedelemét vagy Vitéz Boleszlávét.

  • Egy középkori vásár

    A középkori időkben a vásártéren házak helyet színes standok álltak, melyeknél a korabeli háztartások nélkülözhetetlen árucikkeit, például sós, füstölt halat, gyertyákat és egyéb hasznos holmikat lehetett megvenni.

  • A Croissant-Múzeum

    Egy hely, ahol saját szemünkkel láthatjuk, hogyan készül a híres Szent Márton croissant (lengyelül Rogale), és dióhéjban a város történetét is megismerhetjük.  Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szórakoztató program.

Mit érdemes megnézni Poznanban?

Poznan - Lengyelország egyik legrégebbi városa - az ország nyugati részén található a nagy lengyel tóvidéken. Régészeti kutatások igazolják, hogy az első emberek az őskorban léptek erre a földre. Mindössze annyit tudunk róluk, hogy rénszarvasvadászok voltak.

Az első telepesek időszámításunk előtt az 5. és a 6. század között jelentek meg a területen. A történészek azt állítják, hogy Poznan lehetett az a város, ahol 996-ban Lengyelország áttért a kereszténységre. Ezt megelőzően szláv lengyel törzsek éltek a területen, és némelyik híres lengyel szokás, például a húsvéti tojásfestés, a karácsonyi dalok éneklése, vagy a tavaszi nagytakarítás tőlük származik, bár ma már az általános keresztény hagyomány részeként ismerjük őket.

Poznan legismertebb jelképe a városháza tornyán minden nap délben felbukkanó, egymással küzdő két bakkecske. Először 1551-ben jelentek meg. További jellegzetességei a városnak a színes házak, melyeket itt-ott festők rajzai borítanak. 

Poznanban található Európa legfiatalabb kastélya is. A császári palota 1910-ben épült II. Vilmos porosz király számára.  Adolf Hitler szerette volna ezt a helyet használni főhadiszállásaként, így 1939-ben megkezdődtek a felújítási munkálatok. Sok szobát újradekoráltak, és egykori funkciójuk is megváltozott. A kastély napközben és este is nyitva áll a látogatók számára. A Górków palota, mely a reneszánsz ideje alatt nemesi rezidencia volt, ma a Régészeti Múzeumnak ad otthont. A régi időkben tetőterasza volt, melyen egy halastó is helyet kapott.

Az egész napos városnézés után kifújhatjuk magunkat a Citadella Parkban. A zöldellő terek és fák között egykori erődök falait, temetőket, egy a Poznanért 1945-ben harcoló katonáknak emelt emlékművet, vagy a 19. századi Winiary erőd maradványai közt létrehozott Fegyvertörténeti Múzeumot csodálhatunk meg.

Ha szeretnénk megkóstolni a tradicionális lengyel ételeket, érdemes meglátogatni a Wiejskie Jadło éttermet. A menün lengyel töltött tészta, kenyérben szervírozott savanyú rozsleves, hússal töltött káposzta vagy almás kacsa közül válogathatunk. A Proletaryat kávézóba lépve visszautazhatunk kicsit az időben. A hely dizájnja a kommunista időket idézi, és a menüt is a kor szellemében állították össze, például hering, savanyú uborka vagy zsíros kenyér is szerepel rajta. 

✔️ Léteznek az eSky.hu oldalán promóciók Poznanból induló járatokra?

Az eSky.hu oldalán rendszeresen jelennek meg promóciók és utazási lehetőségek alacsony áron. Kövessen minket és merítsen ihletet!

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Poznanból induló járatra gondoskodhatok utazási biztosításról?

Az eSky.hu oldalunkon, repülőjegyek foglalásakor az útlemondási biztosítás is igénybe vehető. Ennek köszönhetően az utazása biztonságos és kényelmes lesz.

✔️ Ha lefoglalok egy repülőjegyet Poznanból induló járatra, vásárolhatok szálláslehetőséget is?

Az eSky.hu oldalán van szállás kereső, amelynek köszönhetően az utazás előtt gondoskodhat pihenéséről az utazás helyszínén. Foglalhat szállást a jegytől függetlenül, vagy a Repülő + Hotel csomag részeként.

✔️ Milyen légitársaságok ajánlanak repülőjegyet Poznanból?

Az eSky.hu oldalán gondoskodunk arról, hogy a(z) Poznanból induló járatokra legyenek ajánlatok diszkont légitársaságoktól, ahogy magas szintű szakterületre szakosodott légitársaságoktól is egyaránt.

Repülőterek Poznanban

Poznanból közlekedő népszerű légitársaságok

Információs tábla: Poznan