Menü

Keressen járatokat Debrecenből Törökországba

Törökország

  • Izmir
  • Általános információ

    Time zone: UTC +3

  • A költészet atyjának városa

    Sok legenda szerint, pontosan Izmir - vagy, ahogy akkoriban hívták, Szmirna - volt az a hely, ahol Homérosz született. Homérosz volt az első költő, akit név szerint ismerünk, és ő volt az Iliász és az Odüsszeia nagyszerű szerzője.  

  • Az Apokalipszis egyik temploma

    Szmirnát másodikként említi Szent János a bibliai Jelenések könyvében, a Kis-Ázsia hét gyülekezetének írott levelében. Ez volt az egyetlen város, amely felé az apostol nem fogalmazott meg vádat.

  • Egy különleges felvonó

    A lift a régi zsidónegyedben található, több mint 80 éves és 50 méter magas. A felvonó két utcát köt össze a sziklafal oldalában.

Mit érdemes megnézni Izmirben?

Izmir Törökország nyugati részén helyezkedik el. Isztambul után az ország második legnagyobb kereskedelmi kikötője, és a harmadik legnépesebb város. Izmir története legalább 4000 éves múltra tekint vissza. Évszázadokon keresztül az egyik legfontosabb kereskedelmi város volt a Földközi-tengeren. A 15. századig a város neve Szmirna volt, az Izmir nevet azután kapta, hogy az Oszmán Birodalom része lett. Érdekes, hogy az új név csak a 20. században terjedt el.

Izmir a többi török városhoz képest nyitottabb a nyugati országok szokásaira és értékeire. A városban az utcai viselet szabadabb, lakói kevésbé ortodoxok, helyenként még az építészet is tükrözi az európi stílus benyomásait. Ha Törökország másik arcát is szeretnénk megismerni, Izmir tökéletes úti cél. De Izmirben járva akkor sem kell aggódnunk, ha az ország varázslatos keleti világát szeretnénk felfedezni. Érdemes meglátogatni a város egykori központi piacterének romjait, az agórát, melynek eredete az ókorba nyúlik vissza, és a politikai élet központja volt.

Egy másik fontos turisztikai pont a térképen a híres Saat Kulesi óratorony, mely Izmir szimbóluma a 20. század eleje óta. Egyes legendák szerint a torony órája sosem állt meg, mások szerint ez csupán egyszer történt meg, az 1974-es földrengés idején. Az óratorony esténként a helyiek kedvelt találkozóhelye, és a turisták rajongásának tárgya. A kora reggeli órákban érdemes hajókirándulást tenni a kikötőn át, és megcsodálni az ébredező város gyönyörű épületeit.

A város egy hatalmas park szívében terül el, így a zöld területek rajongóit le fogja nyűgözni a gazdag, keleti növényi világ. Ne feledjük, hogy Törökországot nem csak nyáron érdemes felkeresni. A legjobb, ha Izmirt tavasszal látogatjuk meg, amikor a hőmérséklet még nem olyan magas, de a levegő már édes a virágok illatától.

Repülőterek Debrecenben

Popular airlines on the route Debrecen - Törökország